Navajo Stirling Dagesztánban edzene! 

Navajo Stirling Dagesztánban edzene! 

A veretlen (11-0, 7 KO) új-zélandi harcos a City Kickboxing üdvöskéje, de azt mondta Ariel Helwani műsorában, hogy szívesen fejlesztené a földharcát az erre legjobb helyen:

“Imádnám, ha Dagesztánban edzhetnék! Islam Makhachev sok harcost meghívott már, de kevesen fogadták el. Demetrious Johnson is azt mondta, hogy gyerekei vannak, de nekem nincsenek, szóval, ha elhívnának, akkor néhány hetet eltöltenék ott!”

Stirling kitért a november 21-én következő Jirí Procházka elleni meccsére is:

“Meglepett, hogy Procházka elfogadta a bunyót, mert sok veszteni valója van, én meg csak nyerhetek rajta. 

Érdekes lehet neki ismét egy City Kickboxingos ellen mennie Carlos Ulberg után, mivel a csapat már nem olyan régen kielemezte a stílusát.”

Végül pedig azzal zárt, hogy egy győzelemmel félnehézsúlyú címmeccshez juthatna, de ott csapattársa, Carlos Ulberg várná:

“Ha azt akarná a UFC, hogy Carlos ellen bunyózzak az övért, akkor csapaton belül megbeszélnénk, mivel egy menedzsment alá is tartozunk, szóval rajtuk áll.

Eddig maximum viccesen beszéltünk róla, de ha legyőzöm Jirít, akkor valósággá válhat.”

Az biztos, hogy a UFC Katar főmeccsén karrierje eddigi legnehezebb meccse vár Navajo Stirlingre, de ha valóban legyőzi cseh riválisát, akkor nem kétséges, hogy jár neki az esély a címre!

Number One Contender MMAgazin

Legfrissebb hírek az MMA világából! Legsokoldalúbb magyar oldal!

A UFC és a ONE Championship magyar szakkommentátorától.

Kövess minket