Brendan Allen az ötödik menetben subolta Christian Leroy Duncant! 

Brendan Allen az ötödik menetben subolta Christian Leroy Duncant! 

Az éjjeli UFC Fight Night főmeccsén egy jó kis oda-vissza csatát kaptunk középsúlyból, ahol a pontozóknak sem volt könnyű dolga, de szerencséjükre Allen végül nem bízta rájuk, hanem egy hátsó fojtással idő előtt lezárta a mérkőzést.

A várakozásoknak megfelelően strikingban Duncan volt a sikeresebb, a földön pedig az amerikai, így a záró etapra fordulva 2-2 menetet vittek el, de az angol mégis hátrányban volt, mert egy szembenyúlás miatt levont tőle egy pontot Marc Goddard mérkőzésvezető.

Ha az utolsót Duncan vitte volna el, akkor döntetlen lett volna (hivatalosan is, mert mindhárom pontozó lapja így festett, amit felvázoltam), de Allen elébe ment a dolgoknak, és a menet felénél beadta a subot, ezzel karrierje során először finishelve az angolt.

Az amerikai harcos sorozatban negyedik meccsét nyerte meg, és az utóbbi kettőn bőven visszafelé bunyózott a ranglistán, azaz szerintem kiérdemelte, hogy előre is nézhessen.

Ennek megfelelően ki is hívta a meccs után Dricus Du Plessis-t, ami szerintem remek felmérő lenne számára, hogy készen áll-e egy esetleges címmeccsre!

Number One Contender MMAgazin

Legfrissebb hírek az MMA világából! Legsokoldalúbb magyar oldal!

A UFC és a ONE Championship magyar szakkommentátorától.

Kövess minket